(Helyi Értéktár)
A keresztállítás 779 óta engedélyezett a római katolikusoknál, ekkor adott rá engedélyt III. Leó pápa. Magyarországon először Sopronban állítottak keresztet a XV. században. A vallási emlékek szerepe kezdetben az engesztelődés, hála, emlékezés volt, majd napjainkban már ezek mellett tragédiák, balesetek helyszínén is emelnek keresztet az emlékezés jeléül.
A keresztények közül csak a római katolikusok állítanak kereszteket, amelyek művészeti alkotásoknak is tekinthetők, valamint a feszület a legismertebb vallási szimbólum is. Még a nem vallásos emberek számára is üzenetet hordoznak ezek a jelképek, Jézus életére, tetteire, halálára utalnak.
Cegléden és környékén az út menti keresztek száma jelenleg mintegy 25 db, a történelem folyamán azonban néhány megsemmisült, áthelyezésre került, vagy egyszerűen tönkrement. Az emlékműveken szinte mindig szerepel a megfeszített Krisztus is. Anyaga legtöbbször fa, fém, illetve kő. Sok esetben szerepel rajta felirat és/vagy a létesítés ideje.

Cegléden és környékén fellelhető keresztek:
- Ecser Antal-féle kereszt (1845) – felirat
- Csemői úti gomboskereszt (1938) – felirat
- Ugyeri úti Bíró-féle emlékkereszt (1900 körül)
- Seregélyesi iskolánál lévő kereszt (1935 körül) – felirat
- Zöldhalmi kápolnai kereszt (1971) – felirat
- Szélmalom-dűlői kiskereszt (2006 körül)
- Kőrösi úti hálakereszt (1933)
- Farkas-féle kereszt (1938, Kátai út) – felirat
- Anka János-féle emlékkereszt (2000, Sőreg) – felirat
- Némedi-féle kereszt (1933, Szelei út) – felirat
- Antal-Kokovai-féle kereszt (1925, Szelei út) – felirat
- Kernács-telepi Anka-féle emlékkereszt (1930 körül)
- Sz. Hubertusz téri emlékkereszt (1998)
- Hulin-féle kereszt (1935)
- Törteli úti kereszt (1959)
- Tóth-féle kereszt (1940 körül)
- Éder-féle kereszt (1909, Kossuth Gimnázium)
- Benzinkútnál lévő kereszt (1911, Pesti út)
- Csernus-féle kereszt (1938)
- Kámáni emlékkereszt (1930)
- Írtványi kereszt (1930 körül)
- Hornyák-féle kereszt (1934, Budai út) – felirat
- Vata-féle kereszt (1991, Összekötő út) – felirat
- Tondóbeli fakereszt (1986)