PÁL GYÖRGY (GEORGE PAL) FILMRENDEZŐ-PRODUCER ÉLETMŰVE

(Helyi Értéktár – Pest Megyei Értéktár)

 

George Pal, eredeti nevén Marczincsák Gyula György 1908. február 1-jén született Cegléden. Budapesten, az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában tanult 1924-28 között.

Kézügyessége, rajztudása, anatómiai ismeretei lehetővé tették, hogy a magyar filmgyártás felszálló ágában lévő Hunnia Filmstúdió alkalmazza 1928 és 1931 között, animációs, betű- és főcímrajzoló, plakát és reklámfilm készítő munkatársként. Nem volt még hangosfilm, feliratok segítették megérteni a filmek történetét. Nemsokára Németországban az UFA-nál kapott szerződést, ahol két hónapon belül ő lett a rajzfilmosztály vezetője. 1931-ben feleségül vette Elisabeth Grandjean-t.

GP1

Berlinben megalkotta a Disney-féle Mickey egér konkurens figuráját, Habakukkot. Másik jellegzetes George Pal-figura a „Kolléga” is hetente hagyja el a filmasztalt. 1932-ben megalapította a saját stúdióját (Trickfilm-Studio GmbH Pal und Wittke). A fasizmus előretörésekor elhagyja Németországot, előbb Prágába, majd Párizsba megy. Itt ismerkedett meg Sies Numann-nal, és az ő segítségével jut el Hollandiába. 1933-tól Eindhoven-ben folytatja munkáját. Itt is saját stúdiót alapít, a Palstudio-t és reklámfilmeket gyárt a Philips-nek, az Unilever-nek (holland cég), valamint a Holicks nevű angol cégnek és amerikai hirdetési ügynökségeknek. Ekkor használja először a Puppetoon szót (a kifejezést az angol „puppet” (báb) és „cartoon” (rajzfilm) szóból alkotta meg). Itt készítette el egyik legismertebb reklámfilmjét, a Philips Broadcast-ot (1938).

1936-ban hivatalosan nevet változtatott, a külföldiek által nehezen kiejthető Marczincsákról Pal-ra, ettől kezdve a George Pal nevet használta. 1937-ben megszületett első fia, David. 1939-ben, nem sokkal a második világháború kitörése után New Yorkba ment, ahol a Columbia Egyetem egy oktatói állást kínált neki. A Palstudio hamarosan bezárt.

Egy partin Barney Balaban, a Paramount Pictures New York-i irodájának elnöke meglátta egyik puppetoon-filmjét és egy szerződést ajánlott a Paramount-hoz, puppetoon-filmek gyártására. Hamarosan egész családjával Beverly Hills-en, Floridában telepedett le. 25 bábfilmre kötöttek szerződést a Paramount-tal. Filmjeit így ajánlotta: „színes rajzfilmek 3 dimenzióban”. 1941-ben megszületett második gyermeke, Peter.

Stúdiójában dolgozott többek között Willis O’Brien, a speciális film-effektek egyik úttörője, a King Kong és Frankenstein-filmek Oscar-díjas kreátora, Ray Harryhausen, a fantasztikus filmek másik nagy egyénisége (egyebek közt nevéhez fűződik a Szindbád utazásainak lenyűgöző megjelenítése). Ott találjuk Wah Chang-ot is, aki a Star Trek sorozat Oscar-díjas designere, és Gene Warren-t, a vizuális effektek és animációk későbbi nagy egyéniségét. Gene Roddenberry gyakran kapott tanácsot George Pal-tól a Star Trek készítése közben.

Egyik legsikeresebb puppetoon-filmje volt a „Screwball Army”, mely a náci rezsim paródiája. Létrehozta a fekete főhős, Jasper figuráját, számos bábfilm készült vele. 1941 és 1947 között 40 bábfilmet forgat saját stúdiójában a Paramount-nak. 1944-ben életműdíjat kapott a puppetoon technika kidolgozásáért.

A háromdimenziós animáció létrehozásához olyan finoman kidolgozott fabábokat és „stop motion” fotókat alkalmazott, melyeket korábban senki nem látott. George Pal puppetoonjai átlagosan 8 perc hosszúságúak, amelyekhez közel 30 000 képkockára volt szükség, és mintegy 9000, egyenként kézzel faragott fafigurára. Mikor teljes erőbedobással dolgozott, minden 45. napon készített el egy komplett puppetoon-filmet.

1947-től a Paramount elvesztette az érdeklődését a bábfilmek iránt, igy Pal bezárta a stúdióját. Mindig is vonzotta a mese, a fantasztikum világa, így játékfilmeket kezdett forgatni. Új korszak kezdődött életében, de a filmgyártásban is.

1950-ben producerként készíti el az első egész estés filmjét, a „The Great Rupert”-et, melyben puppetoon technikát alkalmaz, és az élő játékot különleges fotó- és hangeffektusokkal kombinálja.

Ugyanebben az évben készül a „Destination Moon(Végállomás a Hold), mely egy futurisztikus film arról, hogyan fedezi fel az ember a legközelebbi szomszédját. Számos, soha nem használt trükkhöz folyamodtak az űr és holdbéli tájak, vagy a rakéta működésének megjelenítéséhez. A siker minden képzeletet felülmúl. De ami a legfontosabb volt, hogy a „Destination Moon” kikövezte az utat az utána következő sci-fi filmek számára.

A következő filmje 1951-ben, Philip Wylie – Edwin Balmer klasszikusa: „When Worlds Collide(Világok összeütközése), amely eredetileg a Blue Book magazinban jelent meg. Rudolph Maté rendezte. Bár a film készítése során merültek fel problémák, mégis jól sikerült, Oscar-díjat kapott a Speciális effektek kategóriában.

A Paramount Studio már 1925-ben megvette a „The War of the Worlds(Világok háborúja) című H. G. Wells-regény jogait, amely felkeltette George Pal érdeklődését. Modernizálta a sztorit, és a marslakóknak olyan fegyverarzenállal kellett szembenézni, amelyekről Wells még csak nem is álmodhatott. George Pal az elkészült filmmel alapozta meg a tudományos-fantasztikus műfajban szerzett elévülhetetlen hírnevét. Filmtrükkök egész sora emeli ki a film mondanivalóját, évekkel a computer-technológia megjelenése előtt. A „The War of the Worlds” egyike a legnagyobb sci-fi filmeknek. A speciális effektusok még mai szemmel is kiválóak.

1953-ban készítik a „Houdini” című filmjét, mely a világhírű, szintén magyar származású bűvész életét dolgozza fel. Houdini-t a fiatal Tony Curtis alakította, aki ezzel a filmmel megalapozta későbbi karrierjét.

A „The Naked Jungle(1954) (A meztelen dzsungel / Hangyainvázió) egy izgalmas kalandfilm, melyben Charlton Heston és Eleanor Parker játszotta a főszerepet, és ez George Pal egyik legszokatlanabb, de nagyon sikeres filmje.

A „Conquest of Space (A világűr meghódítása) c. filmet eredetileg trilógiának tervezte a naprendszer felfedezéséről, de a Paramount nem támogatta a magas költségvetésű forgatókönyvet. Ebben a filmben szenvedett legtöbbet a külső beleavatkozástól. Viszonyuk a Paramount-tal feszültté vált, így elhagyta a stúdiót.

A következő két évben több stúdióval is próbálkozott, míg végül az MGM (Metro-Goldwyn-Mayer) angliai filmstúdiójában a Grimm testvérek meséjéből készült „Tom Thumb”-ot (Hüvelyk Matyi) rendezte, melynek producere is volt. Két kiváló animációs szakember, Gene Warren és Wah Chang segítségével az év legsikeresebb filmjét készítette el, mely 1958-ban Oscar díjat kapott speciális effektjeiért.

A „The War of the Worlds” annyira tetszett Wells örököseinek, hogy felajánlották egy másik tudományos-fantasztikus műve megfilmesítésének lehetőségét is. George Pal a „The Time Machine”–t, (Az időgép) választotta. Az 1960-ban forgatott filmje okozta a legtöbb forgatási problémát. Senkinek nem volt elképzelése, hogyan működik az időutazás, milyen legyen az időgép maga, de a kiváló gárda mindent megoldott. Nagy sikert aratott, és bebizonyította, hogy milyen nagy az érdeklődés a sci-fi műfaja iránt. Egy új generáció vált science-fiction rajongóvá. A film Oscar-díjat kapott a speciális effektek kategóriában. Sok évig tervezte a folytatást, de sosem készült el.

GP2

Az „Atlantis: The Lost Continent(1961) (Atlantis) című alkotás az MGM stúdióval való vitái miatt kevésbé sikeres filmje lett.

Ebben az időben alakult ki a szélesvásznú filmtechnika, az un. Cinerama (Fred Waller fejlesztése), mely során 3 kamerát használnak. Az MGM kereste a lehetőséget ennek a technikának a felhasználásra, és a Grimm testvérek mellett döntöttek. A „The Wonderful World of the Brothers Grimm(1962) (A csodálatos Grimm testvérek / Igaz mese a Grimm testvérekről) című film egy jó családi mozi, néhány lélegzetelállító speciális effektussal, melyben George Pal visszatért a mesék és a puppetoon-technika világába, melyet annyira szeretett.

Az 1964-ben forgatott „7 Faces of Dr. Lao (Dr. Lao hét arca) című film alapja Charles G. Finney regénye 1935-ből, a „The Circus of Dr. Lao”. A speciális effekteket régi barátai, Wah Chang és Gene Warren készítették. Ez a film a főszereplő Tony Randall karrierjének legkitűnőbb előadása volt. Sajnos néhány okból a film nem vonzotta eléggé a közönséget. Talán a furcsa és kevésbé figyelemfelkeltő cím, vagy a nagy csillagok hiányoztak a filmből. Ahogy George Pal fogalmazott, a „Tom Thumb” és a „7 Faces of Dr. Lao” Walt Disney neve alatt valószínűleg milliókat hozott volna.

A következő film, ami iránt az MGM érdeklődött a „The Power (Az erő), Frank M. Robinson sci-fi thrillerje, 1.4 milliós költségvetéssel. A forgatókönyv nagyban eltért az eredeti regénytől, egy szokatlan sci-fi detektívsztori lett belőle.

Pal 1970-ben úgy döntött, hogy megszakítja a kapcsolatot az MGM-vel. 1974-ben kötött egy szerződést a Warner Bros-szal, és producerként közreműködött egy Doc Savage-történet megfilmesítésében. Doc Savage szuperhős volt az olvasók körében, 181 története jelent meg egy magazinban 1933-1949 között.

A hetvenes években több filmen is dolgozott, melyekbe saját pénzét és energiáját fektette, de sok közülük különböző okok miatt nem készül el.

1980-ban a „The Voyage of the Berg” (Berg tengeri utazása) közben hunyt el, szívroham következtében.

Halála után egy előadás-sorozatot indítottak az Amerikai Filmakadémia támogatásával. Neves előadók – mint barátja Ray Bradbury – mutatták be életét, munkásságát. Méltatásakor elmondták, ha ő nem élt volna, ha nem tette volna, amit tett, ha nem mutatta volna meg az univerzumról alkotott vízióját, akkor sok csodálatos dolog nem jött volna létre. George Pal alapvető befolyást gyakorolt munkásságával a filmiparra, és alkotók későbbi generációjának elképzeléseit alapozta meg.

Egykori munkatársai elkészítették a „The Fantasy Film Worlds of George Pal” (Pál György fantasy-film világa) című filmet. A másfél órás alkotás átfogóan, mélyrehatóan ábrázolja egy tehetséges, kreatív és érzékeny ember portréját, szeretettel tiszteleg Hollywood és a filmvilág egyik nagy mestere előtt.

GP3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

George Pal nevéhez fűződik egy különleges technika. A puppet és cartoon szavakból alkotott „puppetoon” néven ismertté vált bábanimációs technológia olyan árnyalt és összetett karakter- és mozgásábrázolást tett lehetővé a kor háromdimenziós animációjában, amelyre azelőtt nem volt példa. A technika elnevezése is utal arra, hogy az animálásnak ugyanolyan lehetőséget biztosít, mint a rajzfilm. Cserélhető elemeket, speciális drótvázat és gömbcsuklós, mozgatható illesztéseket alkalmazott bábjainál, mely újításokat később az egész filmes szakma hasznosította. E technika segítségével kifejező, látványos, rendkívül összetett mozgatást ért el, a bábok testrészei nem csak mozognak, hanem megnyúlhatnak, torzulhatnak is. Később az animációs trükkfilmek, bábfilmek készítése során szerzett tapasztalatait fantasztikus tárgyú játékfilm-produkciókban is kamatoztatta.

Ő és munkatársai olyan időkben dolgoztak filmtrükk-csodákon, mikor még nem voltak segítségükre számítógépek és olyan előzmények sem, melyeket tovább vihetnének. A marslakók hadfelszerelését, az időutazást, az űrkilövő állomásokat a semmiből tervezték. Mindezt az 1950-es években, sok idővel a NASA vagy az Apollo-program, 20 évvel a holdra szállás előtt. A filmekben először alkalmazott un. „Replacement Figure Puppet” (cserélhető alkatrészű figura) teljesen Pal találmánya, és a bábfilmjeiben használt „stop-motion” animáció a későbbi alkotásaiban is alkalmazásra került. Ezzel a technikával kezdődött minden a látvány-effektek filmes világában. Ugyanez az alapvető eljárás az összes mai számítógépes CGI (Computer-Generated Imagery) építőköve, a „Jurassic Park”-tól a „Toy Story”-ig. George Pal bábjai Disneyland építésére is hatással voltak.

Hollywood évkönyveiben olyan briliáns látnokként emlékeznek meg róla, aki alapvető módon formálta át a filmművészetet. Filmes és szellemi hagyatéka George Lucas, Steven Spielberg és Gene Roddenberry munkáiban követhető nyomon.

2018. májusában a ceglédi mozi felvette George Pal nevét. Szülővárosa így tiszteleg a világhírű animátor, filmrendező-producer munkássága előtt.

 

Díjai:

Oscar-jelölés: 1942, 1943, 1944, 1945, 1946,1947, 1948
Oscar-díj: 1944 – életműdíj
Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films
The War of the Worlds (1943) – 1978-ban
Annie Díj: 1976

 

Játékfilmjei:

  • The Great Rupert (1950) (producer)
  • Destination Moon (1950) (producer) – Oscardíj: Best Special Effects – 1950
  • When Worlds Collide (1951) (producer) – Oscardíj: Best Special Effects – 1951
  • The War of the Worlds (1953) (producer) – Oscardíj: Best Special Effects – 1953
  • Houdini (1953) (producer) (with Tony Curtis)
  • The Naked Jungle (1954) (producer) (with Charlton Heston)
  • Conquest of Space (1955) (producer)
  • Tom Thumb (1958) (producerdirector) Oscar-díj: Best Special Effects – 1958
  • The Time Machine (1960) (producer, director, Morlock designer) Oscardíj: Best Special Effects – 1960
  • Atlantis: The Lost Continent (1969) (producerdirector)
  • The Wonderful World of the Brothers Grimm (1962) (Producerdirector) Oscar-díj: Best Costume Design – 1962
  • 7 Faces of Dr. Lao (1964) (producerdirector) Oscar-díj: Makeup Honory Award – 1964, Hugo-díj jelölés: Best Dramatic Presentation – 1965
  • The Power (1968) (producer)
  • Doc Savage: The Man of Bronze (1976) (producer) Golden Scroll – Legjobb fantasy film díja – 1976

 

GP4